Szabadnapod van és sétálgatnál a városban, amíg még tart az enyhe idő, vagy belföldi utazást tervezel? Ezekbe a kávézókba érdemes ellátogatnod, ha jó kávét szerentél inni. Ha megéhezel, az sem gond. A legtöbb hely konyhával is rendelkezik, de egy péksütit vagy süteményt biztosan kapsz.

 

A felsorolást a fővárossal és személyes kedvencemmel kezdem. Én itt kóstoltam először világos pörkölésű kávét, ami bevallom, akkor még nagyon furcsa volt. Ez a hely nem más, mint a Kontakt, ami azóta már a Szimply-vel bővült. A Kontakt védejegye a Roket, egy nitrogénnel dúsított kávé. Mindenképpen érdemes kipróbálni, ha arra jártok – semmihez sem hasonlítható. Persze emellett lehet kapni standard italokat és filter kávét is. Külön kiemelendő a hitvallásuk, miszerint a kávéba nem kell cukor. Ennek megfelelően nem tartanak semmilyen édesítő szert.

 

A My little Melbourne is Budapestent található, a Kontakttól nem is olyan messze. Ennek ellenére hangulatában teljesen más. Két egymás melletti üzlethelységből áll, az egyikben espresso alapú italokat készítenek, a másikben pedig filter kávékat. Terasza nyáron nagyon hangulatos, de rossz időben is bátran betérhetünk, bár alapterülete nem nagy, de a földszinten és a galérián is vannak ülőhelyek.

Kicsit távolabb, de még Budapesten, az Állatorvosi Egyetem közvetlen közelében található a The Goat Herder – espresso bar. Az egyetem közelsége miatt ide leginkább fiatal külföldiek járnak. A légkör mindig nagyon barátságos és élettel teli. A The Goat Herder állatbarát, sok egyetemi hallgató előszeretettel hozza magával kedvencét is, így ha simogatni támad kedvünk, csak bátran! A tulajdonosok nagy figyelmet fordítanak arra, hogy helyi termelőktől szerezzék be az ételek hozzávalóit és a tejet.

A fekete Budapest belvárosában található. Kitűnő választás lehet azok számára, akik szeretik a különleges megoldásokat, hiszen a fekete egy körfolyosós ház fölszintjén található, terasza pedig a ház udvara. A belső térben a mai trendeknek megfelelően külső vezetékek futnak a falakon, fa padló van és szürke/fehér falak. Kis konyhával is rendelkeznek, van egész napos reggeli és péksütemények, torták is. Nagyon hangulatos hely, érdemes betérni, ha a Múzeum körúton járunk.

Következő állomás a Barista Akadémiához közel, az Erzsébet körúton található WarmCup. A kávézóba az Art+ Mozin keresztül juthatunk be. Sokszor tartanak cuppingot, kávé kóstolást. Espresso és filter kávé alapú italok is megtalálhatóak az itallapon számos különleges ital mellett, mint például az espresso tonic megbolondítva egy kis ginnel.

A Madal több helyszínen is megtalálható Budapesten, az első 2013-ban nyitott. Nevét Sri Chinmoy békefilozófusról kapta (az ő gyerekkori becenece volt). Céljuk, hogy megteremtsék a béke szigetét a város rohanó forgatagában. Mára már 3 helyszínen található meg: az Alkotmány utcában a Parlament közelében, a Ferenciek terén és a Hollán Ernő utcában a Jászai Mari térhez közel.

Hogy a budaiaknak is kedzvezzünk, felkerült a listára a Kelet kávézó és Galéria. A Bartók Béla úton található kávézó sokszor helyszínéül szolgál kortárs fotóművészek és festők kiállításának. Kitűnő ét- és itallapjuk van és a sütemény választék és minőség is mindig kifogástalan.

A Cirkusz kávézó és étterem nagyon kedvelt a külföldiek körében is. Mindig teltház van és várni kell, hogy asztalt kapjunk. De megéri várni, hiszen a modern konyhán túl szuper kávét is kóstolhatunk náluk. Saját pörkölésű kávéjuk közt mindig szerepel egy állandó és egy vendég kávé. Az állandó kávé egy Brazil, közepes pörkölésű kávé, a vendég kávé pedig általában világosabb pörkölésű.

Ha elhagynánk a főváros nyüzsgését érdemes Szegedet és a Kék Elefánt kávézót választanunk. Családias hangulattal és kifogástalan kiszolgálással várnak bennünket. Egy eldugott kis udvarban található, picike de kihagyhatatlan hely.

Ha északabbra utaznánk, válasszuk Egert és a Kis szigetet vagy a Depressot. Mindkét hely Dr. Csernus Imre pszichiáter nevéhez köthető. A Kis sziget egy aranyos, különálló épület egy parkban, kis kerthelyiséggel és hintaággyal. Nyáron nagyon kellemes itt pihenni a fák árnyékában. A Depresso Eger belvárosában található, letisztult dizájn és kedves kiszolgálás jellemzi.

Ha meglátogatjuk az esztergomi bazilikát, tárjünk be az Islerbe. Házi készítésű süteményekkel és levesekkel várnak bennünket. A kiszolgálás itt is kifogástalan, úgy érezhetjük magunkat, mintha már ezer éve ide járnánk.

Ha szeretnél többet megtudni a kávéról, vagy szeretnél otthon kávét készíteni, gyere el alapfokú barista tanfolyamunkra, vagy válaszd a filter kávékról szóló képzésünket, a Master Class-t.

Következő alapfokú barista tanfolyamunk kezdete: 2018.11.08. 17:00, beiratkozás 16:00. Várunk sok szeretettel!
Tanfolyam jelentkezés és információ:
+36/20-355-8400
info@mojito.hu

www.baristaakademia.hu