Az 1930 méteres terngerszint felletti magasságban elhelyezkedő Mullayanagiri a legmagasabb hegycsúcs Karnatakában, Dél-India államában, Chikmagalur kerületében. Baba Budan tartomány hegyeinek részéhez tartozik a csúcs, amely részét képezi a nagyobb kiterjedésű Nyugati-Ghátoknak. A Chikmagalur és a Baba Budán nevek az indiai lakosság nagy részének egyet jelent a kávéval és a kellemes időjárással.

A kevésbé ismert, furcsa hegyi városka Chikmagalur lett az első regisztrált hely Indiában, ahol kávét termesztettek, amiket  Yemen környékéről a domboldalakon láthattak az 1600-as évek közepén. A történet szerint hét kávébabot csempészet ki a jemeni Mocha városából egy indiai Bada Budan nevű remete.

Bada Budan ezt követően Chikmagalur dombjaiba ültette azokat. Senki sem tudja biztosan, hogy mennyi lett és milyen növekedésűek lehettek ezek a cserjék. Azonban a 18. században a brit vállalkozók komolyabban kezdtek el foglalkozni az itteni kávétermesztéssel és Dél-Indiában erdőket váltottak fel a kereskedelmi kávétermőterületek.

Valójában a kávét jóval a teát megelőzően már termesztették főleg Észak-Indiában. Ez viszonylag kevésbé ismert tény, mert Indiát teát fogyasztó nemzetnek tartják, amit tovább erősít, hogy Darjeeling, Bengál, és Assam városában kiváló tea ültetvények vannak.

A kávé a 19. században népszerű kereskedelmi termék volt és Európába, Londonba exportálták.” – mesélte Anil Bhandari, az India Coffe Trust nonprofit szervezet elnöke, akik a kávéfogyasztást támogatják. Az 1940-es évek elején az indiai Arabica kávé – vagy Mysore kávé, ahogy akkor ismert volt – sikeres volt az európai piacon és saját márka jelzéssel látták el. Azonban… a II. Világháború és a az európai piac hanyatlása miatt feledésbe merült a Mysore kávé.

Indiában az erdőben termesztett kávé, a világ hatodik legnagyobb kávétermesztésének számít, a Nyugati-Ghátok sűrű erdősége alatt termesztett kávé, ami az UNESCO világörökségi helyszíne és a világ egyik legfontosabb biodiverzitási pontja is egyben.

A 2016-17-es szezonban, India 5,5 millió zsák kávét termelt. Az ország kávéinak nagy részét Karnataka, Tamil Nadu és Kerala három déli államában termesztik, ezt követte Andhra Pradesh és Telanga, utóbbi a közelmúltban Andhra Pradesh részévé vált. A teljes termelés közel 65%-a Karnataka-ból származik, míg a Tamil Nadu 15%-ot, a Kerala mintegy 20%-ot termelt. A becslések szerint Indiában több, mint 21000 kávétermelő van, akik között a többség 2 hektárnyi területen gazdálkodik.

A legtöbb termelő országhoz hasonlóan, India a mosott vagy nedves eljárást és a természetes vagy száraz eljárást is alkalmazza.

India híres az egyedülálló kávéiról. A két kereskedelmi szempontból fontos fajtát, az Arabica és Robusta fajtákat nehéz árnyékos területen nevelni, pedig erről a termesztési módszerről úgy gondolják, hogy nagyban hozzájárul a kávé ízének profiljához, a monszun, a kávé körül termő fűszerek és különféle faunák, amik mellett fejlődik a kávécserje nagy mértékben befolyásolja azt.

A biológiai sokféleséggel bíró környezetben a növényzet diverzitása megakadályozza a talajeróziót, valamint a lehullott falevelek lebomlanak, amely gazdag humusszá alakul át, ezáltal megőrizve az egészséges erdei ökoszisztémát. Az indiai esőerdőben termesztett Arabica egyedülálló tulajdonságaival, ízeivel és karakterjegyeivel igen keresett kávé fajta, továbbá ezek nagyobb magasságban fejlődnek a legtöbb termőterületen szüretelt kávéhoz képest.

A helyi ágazat egyre inkább a fenntartható gazdálkodási gyakorlat irányába mozdul el és több birtok kapott Rainforest Alliance-UTZ és Fairtrade tanúsítványt is. Az organikus kávé iránti érdeklődés is egyre nő, különösen a törzsi földeken termesztett kávé iránt, amely az indiai kávéterületek 42%-át teszi ki. Ezeken a területeken a kávét hagyományos módon kezelik.

Az indiai kávéexport többsége Európába, Japánba és Közel-Keletre terjed ki, miközben számos globális fogyasztó még mindig nem ismeri azt a dél-indiai kávé nyújtotta komplexitást és minőséget. „Az indiai kávé, főként a Robusta, a rá jellemző cseresznye ízekkel, továbbra is keresett az olasz fogyasztók között.” – mondta Ramesh Rajah, az Indiai Kávé Export Szövetségének elnöke. „A nemzetközi piacon uralkodó, rendkívül alacsony árak miatt bekövetkezett csökkenés az Arabica-termesztésben aggodalomra ad okot, a helyzetett tovább nehezítette a közelmúltban történt árvíz okozta károk is.”

Az India Coffee Board a minőség és a minőségmegjelölés szigorú ellenőrzésére alakult meg, ahol India kormányának hivatala biztosítja, hogy csak a legszebb és legaromásabb indiai kézzel szedett kávébabokat exportálják. A helyi kávéipar mellett nemcsak az India Coffee Board kötelezte el magát, hanem olyan nonprofit szervezetek is támogatják a munkát, mint az India Coffee Trust.

„Az India Coffee Trust egy olyan általános konszenzus eredménye, amelyet az indiai kávéipar érdekeltjei hoztak létre nonprofit szervezet formájában, amely az indiai kávét bírálja és támogatja.” – mondta Bhandari. „A szervezet célja, hogy globálisan is népszerűvé váljon India különleges kávéja”

Indiában a kávékultúra megőrzése és előmozdítása érdekében Indiai Nemzetközi Kávé Fesztivált szerveztek 2018 januárjában, Bengaluluban. A négy napos rendezvényen több, mint 5000 helyi, országos és nemzetközi látogató vett részt. A következő fesztivált 2020-ra tervezik.

Imádod a kávét? Többet szeretnél tudni róla? Esetleg Te magad is szeretnéd elsajátítani a kávékészítés művészetét? Akkor látogass el a Barista Akadémiára, ahol a barista tanfolyam oktatói mindent megtanítanak Neked. Akár hobbiként, akár hivatásként érdeklődsz a barista szakma iránt az alapfokú barista tanfolyamot ajánljuk. Kávékóstolások, illattesztek, alternatív és espresso kávékészítési technikák és még sok más is vár Rád.

Profi oktatóinktól elsajátíthatod hogyan kell elkészíteni a tökéletes cappuccinot, valamint számos standard és különleges, alkoholos kávé italok készítését is megtanulhatod. Az alkoholos kávéitalok már egy átmenetet képeznek a bármixer szakma felé. A koktélok látványos elkészítését a Mojito Mixeriskola mixer tanfolyamain sajátíthatod el. A beiratkozáshoz nincs szükséged előképzettségre. NÁLUNK NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!

Válaszd ki számodra a legjobb barista és mixertanfolyamot: alapfokú, gyorsított, haladó, latte art, egyéni/VIP, kedvezményes Kettő az egyben: barista és mixertanfolyam, Barista MasterClass, American Bartending képzés, illetve Profi Barista Csomag és Profi Mixer Csomag, amiben ajándék tanfolyamot is kapsz.

Barista és Mixer tanfolyam beiratkozás:
október 8., hétfő16 óra
A képzés első órája: október 8., hétfő 17 óra

Kövess minket  facebookon és instagramon!

Információ:
+3620 355 8400
info@mojito.hu

www.mojito.hu
www.baristaakademia.hu