A Barista Akadémián a hallgatók mellett sokszor felbukkan egy egy TV stáb is, hiszen a kávé szinte mindenkit érdekel és a fogyasztók által kedvelt témakör. Ezúttal az M5 stábja járt nálunk, akikkel a Multiverzum című műsorhoz forgattunk interjút.

A műsornak ez az adása alapvetően az egészséges életmódról és a sportról szólt valamint arról, hogyan függ össze a teljesítményünk az étkezési illetve kávé fogyasztási szokásainkkal. Hajdu Péter, a Barista Akadémia vezetője elárulta, hogy egy filterkávéban több, mint kétszer annyi koffein van, mint egy energiaitalban (ez természetesen változhat a felhasznált kávé mennyiségétől függően).

Természetesen a túlzásba vitt kávéfogyasztás káros lehet a szervezetre, de napi 2-3 espressotól egy egyébként egészséges szervezet csak jobban teljesít. Sok részletet nem árulunk el az interjúból, inkább nézzétek meg magatok! A teljes adást ITT tekinthetitek meg.

Amennyiben még kezdő barista vagy illetve ha még csak gondolkozol azon, hogy beiratkozz egy barista tanfolyamra, válaszd bármelyik barista képzésünket és garantáltan használható tudással távozol tőlünk. Alapfokú barista tanfolyamunk során megtanulhatod megfelelően beállítani az őrlőt, megtanulhatsz tejhabot gőzölni és csokoládéval díszíteni azt, valamint néhány alkoholos koktélreceptet is elsajátíthatsz. Következő tanfolyamunk JÚNIUS 11-ÉN INDUL!

Haladó tanfolyamunk kizárólag a latte art mintákkal és azok öntési technikájával foglalkozik. Ha a Profi Barista csomagunkat választod, az alapfokú barista tanfolyam és a haladó barista képzés mellé egy AJÁNDÉK TANFOLYAMot adunk! Ez a MasterClass workshop, mely során betekintést nyerhetsz a filterkávék világába és megismerkedhetsz a pörkölések fajtáival is.

Jelentkezés és információ:
info@mojito.hu
06/20-355-8400
(H-P, 10-18)