Az AeroPress története az ötlettől a világbajnokságokig

Az AeroPress születése nem hozott hirtelen áttörést a piacon. Első ránézésre még csak nem is hasonlított egy kávéfőzőre, ráadásul a gyártónak szakmailag nem volt sok köze a kávéhoz, hiszen sporteszközöket gyártott.

Mindezek ellenére az AeroPress ma már az egyik legikonikusabb eszközévé vált a filter kávé készítésnek amire már egy egész világbajnokság is épült, a „World AeroPress Championship (W.A.C.), sőt filmet is készítettek róla.

De mégis hogy lehetséges ez? Alan Adlerrel beszélgettünk, az AeroPress megálmodójával és az AeroPress Inc. elnökével.

Az AeroPress eredete

Egy apró eszköz, ami két műanyag csőből áll, ez az AeroPress, amivel egy testes kávét készíthet a használója úgy, hogy a vizet átnyomja egy szűrőn. A filter kávé készítő eszközöktől eltérően ezt az eszközt az eszpresszó gépek technológiája ihlette, azt leszámítva, hogy az elektromos áramot és a kávékarok munkáját puszta emberi erővel kifejtett nyomás helyettesíti. Hasonlít valamelyest a French press-re is, habár a speciality kávékultúra területén az AeroPress népszerűsége már felülmúlta a French press-ét. Ráadásul az elkészítési idő rövidebb és a szükséges vízhőmérséklet is alacsonyabb az AeroPress esetében.

Más szavakkal, habár ma már közismert eszköz a piacon, a 2005-ös megjelenése nagy feltűnést keltett és rendkívüli volt. Alan Adler mérnökként közelített egy problémához, amit észlelt, így sikerült megalkotnia ezt az eszközt. Az zavarta, hogy túl keserűnek tartotta a kávéját, erre a problémára keresve a megoldást a lefolyási idő csökkentésére koncentrált. Ahhoz, hogy elérje a rövidebb lefolyási időt, rájött, hogy növelnie kell a nyomást. Ezt a légmentesen zárt csövekkel érte el. Persze ma már több féle AeroPress recepttel találkozhatunk, vannak rövidebb és hosszabb lefolyási idővel készülő kávék. Jó pár prototípus elkészülése és tesztelése után megszületett a ma ismert AeroPress. Ezután a kis családi vállalkozása elkezdte gyártani és bemutatni az új terméket a világnak.

A kávé ipar meghódítása

A speciality kávékultúra először szkeptikusan és elutasítóan fogadta ezt az új eszközt. Úgy tekintettek rá, mint egy jelentéktelen játékszerre, nem úgy, mint egy forradalmian új kávékészítő eszközre. De idővel a dolgok elkezdtek változni. Alan nem foglalkozott a kritikával, csak elszántan készítette a kávéit és az AeroPress híre elkezdett terjedni. Az elkészült italok magukért beszéltek.

Mégis az a kérdés, hogy az oly sok kávékészítő eszköz közül miért pont az AeroPress lett az egyik legnépszerűbb?

Alan szerint a kávé már egy globális jelenséggé nőtt. A különféle elkészítési módszerek világszerte elterjedtek. Az AeroPress titka abban rejlik, hogy ízletes kávét lehet vele készíteni pár perc alatt, könnyen tisztítható, kis helyen is elfér, ezért bárhova magunkkal vihető, relatív olcsó és nagyon sokféle receptet lehet vele készíteni. Ezen kívül valószínű még egy oka van az AeroPress ilyen fokú népszerűségének, ami aztán a világbajnokságra is alkalmassá tette, ez pedig a számtalan kísérletezési lehetőség, amit magában rejt.

A lefolyási idő, a nyomás ideje, a kávé mennyisége, a kávé-víz arány, a vízhőmérséklet, sőt még az eszközt is meg lehet fordítani, ami megint új ízeket eredményezhet. Így rengeteg módon lehet variálni az AeroPress-el, amivel az elkészített ital tulajdonságai is változnak.

A világbajnokság

A speciality kultúrában rengeteg versenyt rendeznek évről évre. Ilyen a Barista Világbajnokság, a Brewers Cup Bajnokság, a Latte Art Világbajnokság, a Pörkölők bajnoksága, nem beszélve a számtalan versenyről és díjról a zöld kávét előállítók köreiben. Azonban 2008-ban egy új verseny ütötte fel a fejét, egy igazi rendbontó, ami pusztán játéknak tűnt elsőre és úgy tűnt, hogy nem vehető komolyan. Az első AeroPress Világbajnokságot Osloban rendezték és mindössze 3 versenyzője volt. A rendezvényt Tim Varney szervezte, aki egyébként Tim Williams és Tim Wendelboe mellett a mai napig szervezi ezt a rangos eseményt.

10 év elteltével ahogy az eszköz, úgy a bajnokság is nagy népszerűségnek örvendhet és piros betűs ünnepe lett a kávés világbajnokságok naptárának. 2018-ban összesen 61 országból, több, mint 3157-en érkeztek a bajnokságra, amit 68.265 érdeklődő figyelt világszerte.

„Nyilvánvaló, hogy az AeroPress sok lehetőséget rejt magában. A versenyzők mindig új módszereket találnak ki, illetve a korábbi megoldásokat újra gondolják és finom hangolják. Egy nyomógombos automatánál fel sem merülne, hogy ilyen verseny kialakuljon.” – teszi hozzá Alan.

Úgy gondolja, az AeroPress Világbajnokság a nép bajnoksága lehet, hiszen bárki benevezhet attól függetlenül, hogy milyen erőforrásai vannak vagy mennyire vannak jó kapcsolatai a zöld kávétermesztőkkel. Ez a verseny a kreativitást és a kísérletezéshez való bátorságot jutalmazza, persze addig, amíg ennek eredményeként különleges és ízletes kávét tud az asztalra tenni a versenyző.

Mit rejt az AeroPress jövője?

 Az AeroPress a komolytalan játékszerből nőtte ki magát a kávéipar egyik óriásává. Mindeközben pedig alig változott valamit maga az eszközt. Most sötétebb tónusú, átlátszó műanyagból készítik, mint a kezdetekkor, amikor teljesen átlátszó műanyag volt, de ha ezt a változást nem számítjuk, nem tudnánk különbséget tenni a 2006-os és a 2019-es modell között.

Arra a kérdésre, hogy van-e valami új a tarsolyban, Alan csak annyit árult el, hogy egy még kényelmesebben hordozható típuson dolgoznak. A bajnokságokat illetően pedig a további növekedés a cél és az, hogy a résztvevők minél jobban érezzék magukat. Alan elmondása szerint a legfontosabb az élvezettel eltöltött idő, ezért is változott az 1 napos rendezvény 2 naposra, hogy a résztvevők és érdeklődők több időt tölthessenek együtt, beszélgethessenek, ismerkedhessenek.

Mi a helyzet itthon?

A világbajnokságokra felkészülvén 2013-ban hazánkban is megkezdődtek az AeroPress bajnokságok, melyeknek nyertesei képviselhetik országunkat a világbajnokságon.

Eddigi bajnokaink:

2013 – Várady Tibor

2014 – Szalczer Péter

2015 – Schubert Szabolcs

2016 – Akócs Levente

2017 – Márki Zoltán

2018 – Petykó István

2019 – Katona Norbert

27 versenyző mérheti össze tudását 9 fordulóban. Minden évben meg van határozva a versenykávé, a versenyzőknek ugyanazt a kávét kell elkészíteni, egységnyi idő alatt (8 perc). Semmilyen más anyagot nem adhatnak a kávéhoz, a mennyiségnek is egyeznie kell (2 dl), a különlegesség az elkészítés módjában rejlik. A zsűri pedig már csak az ízekre koncentrál és azt választja ki, amelyik szerinte a leginkább tartalmazza a versenykávéra jellemző ízvilágot.

Az AeroPress tehát forradalmasította a speciality világát. Ugyanakkor végtelen lehetőséget adott a kávékedvelők kezébe, hogy otthon is percek alatt készülhessen el egy igazán ízletes reggeli kávé. Ez az eszköz magába foglalja a kávé létezésének értelmét. Nem igényel nagy befektetést, mégis minőségi és jó ízű kávét biztosít minden háztartásban, hogy a fáradt reggeleket bearanyozva jó alapot adjon egy sikeres nap indításához. Ha pedig mérlegünk és hőmérőnk is van otthon, akkor megalkothatjuk a saját kávés receptkönyvünket, melynek segítségével újra és újra átélhetjük az apró kávészemekben rejlő gazdag ízvilág csodáját.