Egy amerikai újságíró interjút készített Geetu Vailoorral, a Boon Boona Coffee főnökével és nagykereskedelmi vezetőjével a speciális kávé felé vezető útjáról, a közösségnek való visszaadásáról és a bollywoodi táncról.

 

A Boon Boona Coffee ez év elején nyitotta meg kapuit a Wattonban, Rentonban található seattle-i városban. A kávézó egyik feladata az afrikai kávéfarmok és az észak-amerikai fogyasztók közötti szakadék áthidalása, valamint zöld kávébab biztosítása a keleti Seattle fogyasztói felé. Boon Boona csapata élenjáró és tájékozott vezetője Geetu Vailoor, aki felügyeli a képzéseket, a nagykereskedelmi projekteket és számos dolgot még ezeken kívül.

Mesélj nekem kicsit arról, hogy hogyan kerültél a speciality kávé közelébe?

A főiskola után úgy döntöttem, hogy az újságírás nem nekem való. Grúziában tanultam és Athén nevű kisvárosban éltem. Végül jelentkeztem, majd dolgoztam is a Community Supported Agriculture társasággal az egyetem után. Egy farmon dolgoztam a kollégáimmal együtt, és itt szerettem meg a mezőgazdaságot és a termelést.

Már akkor tudtam, hogy az iparban akarok maradni, ezért muszáj kapcsolatokat létesíteni a termeléssel, a fogyasztásunkkal és az egész működési láncot meg kell értenem. Ezután a munka után végül jó pár kávézóban dolgoztam. Egy csodálatos mentorral, Brandon Jackson-nal. Nem egészen a speciality kávéipar volt szem előtt, de nagyon támogatta, hogy menjek és fejlesszem magam tovább. Ezért esett a választás a Counter Culture képzéseire. Úgy döntöttem, hogy tovább akarom folytatni a tanulást , ezért Seattle-be költöztem. Az elmúlt három évben kávézóban dolgoztam, ami fantasztikus lehetőségeket adott nekem. De ami ennél is fontosabb, hogy beleszerettem a seattlei közösségébe, és sok fantasztikus emberrel találkoztam az SCA Global Expo-n keresztül. A helyi közösség elképesztő. Barista képzéseinken SCA standardok alapján oktatunk.

Bíró voltál az amerikai CoffeeChamps elődöntőben Seattle-ben. Hogy kerültél bele ebbe az egészbe?

Mindig arra gondoltam, hogy versenyzőként egyszer részt veszek a Brewers Cup-on, de őszintén szólva, soha nem jártam Brewers Cup versenyen. Csak a Barista versenyt láttam az SCA-n, és mindig olyan félénk voltam, azt mondogattam magamnak állandóan: Talán ez egy rossz ötlet, inkább hagyjuk az egészet.  Csak figyelnem kellene a dolgokat. Majd valaki egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem bírálni, amire annyi volt az első gondolatom, hogy vajon elég vagyok-e ehhez? Szóval elmentem pénteken a kalibrálási napra, és minden rendben ment. Kalibráltunk és hat órát töltöttünk a szabályok megtanulásával. Nagyon fantasztikus volt. Bekerülni meglehetősen könnyű volt, arról kellett mesélnem, hogy mi iránt érdeklődöm, küldtem egy e-mailt a főbírónak majd megkaptam az időpontot és a helyet, ahol lennem kell. Minden barista tanfolyamunkon egy filterkávé kóstolással kezdünk.

Mit csinálsz most a Boon Boona kávézónál?

Ez határozottan egy kis üzlet, ezért sokféle dolgot kell csinálni, majdnem mindenhez kell érteni egy kicsit. Elkészítettem a kézikönyvünket, megpróbáltam bevezetni egy új rendszert és a nagykereskedelmi projektekkel is foglalkozom. Kicsit mindenben részt veszek. A termelésben újabb rendszereket alkotunk és próbálok segíteni az események tervezésében. Remélhetőleg hamarosan új eseményünk is lesz, lelkes baristák segítségével. Van tapasztalatom tanárként, valójában tánctanárként.  Ez határozottan egy új élmény, de nagyon őrült dolog azt látni, hogy mennyi párhuzam van a tánc és a kávé tanítása között, mert ez egy koreográfia, közönség iránti elkötelezettség, történetmesélés és művészet is van mindkettőben. Bollywood táncot tanítottam, ami nagyon színházi, és úgy érzem, hogy a bár mögött lenni is nagyon színházi. Egy ideje versenyeztem a Bollywood táncokkal, és koreografáltam a Bollywood csapat versenyére. Egyébként egyetemi verseny csapatban voltam. Bár mi nem táncolunk, de Budapesti alap barista tanfolyaminkon is hasonló jó hangulat van, mint egy táncórán.

Miért izgalmas a Boon Boona Coffee-ban dolgozni?

A dolog, amely elsősorban a speciális kávéhoz vonzott, az  az átláthatóságról volt. Nagyon törekszünk az átláthatóságra. Minden alkalommal, amikor együtt dolgoztam több ismerősömmel, láttam rajtuk, hogy nagyon hosszan elmennek azért, hogy válaszokat kapjanak, amit majd közvetítenek az emberek számára. Ugyanezt akarom tenni. Tényleg nagyon jól érzem magam itt. Küzdöttem azzal, hogy meghallják a hangomat, és hogy képviselni tudjam magamat nőként az általam végzett munkámban, de ez a Boon Boonánál megváltozott. Boon Boona szó szerint megváltoztatta a kávéközösségben képviselt értékeimet és azok elfogadását, és ezért valójában érzelmileg nagyon kötődöm ahhoz, amit csinálok, bár soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha is lehetséges lesz, egészen mostanáig. Nagyon szerencsésnek érzem magam.

Mik az aktuális projektjeid?

Szeretnék létrehozni egy oktatási programot: közösségi alapú, tudásmegosztó és készségfejlesztő céllal. Felkeresem a közösség tagjait, és ellenőrzöm, milyen tudással rendelkeznek. Ez tudásmegosztás és készségfejlesztés. Csak valami ilyesmit csinálunk, megpróbálunk olyan programot létrehozni, ahol meg tudjuk osztani az ismereteinket.

Ha kedvet kaptál ahhoz hogy mélyebben betekintést nyerj a kávé világába, akkor várunk sok szeretettel alap barista tanfolyamunkon, illetve több képzésünk is vár a folytatásnál. Haladó, azaz latte-art képzés illetve a MasterClass képzésünk elkalauzol az ízek világába.

Beiratkozás Barista tanfolyamra és mixertanfolyamra 2019.11.11.-én várunk mindenkit 16:00-kor.

www.baristaakademia.hu