A történelem folyamán a kávé fogyasztás beépült az emberek napi szokásai közé. Szinte elengedhetetlen kelléke a társas összejöveteleknek, baráti beszélgetéseknek, üzleti konferenciáknak, vagy akár a mindennapi teendőink közötti szüneteknek. Akár fogyasztjuk, akár nem, a kávé része mindennapjainknak. A múltban és még ma is az elkészített kávé mellett nagy hangsúlyt fektettek annak szervírozására is. Ez a kávéfőzők, csészék, edények formáján, díszítettségén is megmutatkozik. Különböző kultúrákban értékes porcelánokat készítettek, ezzel is gazdagítva a kávézás nyújtotta élményeket.

barista_kepzes_tanfolyam

Érdemes megismerkedni a kávé fogyasztás múltbeli és jelenkori kultúrájával is. Izgalmas, különleges és az egyes korok nyomait vélhetjük felfedezni egy-egy porcelán edényen. Ehhez remek programot kínál a Műcsarnok által megrendezett „Kávé a szalonban” című kiállítás, ami Merényi Gusztáv porcelán kávésedény-gyűjteményének legszebb darabjait mutatja be.  A kiállítás 2017. szeptember 3-ig látogatható. A tárlat a Körülöttünk. Iparművészet és tervezőművészet. Nemzeti Szalon 2017 gazdag anyagához társul.

A közel 100 készlet bemutatja az elmúlt 200 év európai manufaktúráinak alkotásait az empire korszaktól, a biedermeier, a historizmuson, a szecesszión és az art deco művészeti korszakain át egészen napjainkig. Mintegy 60 manufaktúra és számos híres művész köztük Victor Vasarely, Marcello Morandini, Friedensreich Hundertwasser, Dorothy Hafner és még sokan mások munkái kerül a nagyközönség elé. A kollekcióban számos főleg európai világhírű gyártók is képviseltetik magukat, mint például Augarten, Sevres, Meissen, Rosenthal, Lenox. A gyűjtemény a művészeti korszakokat követve lehetővé teszi a formák és dekorációk összehasonlítását a korszakok között.

   barista_kepzes_tanfolyam barista_kepzes_tanfolyam

A kávé elkészítésének módja is rengeteget változott az évszázadok, évezredek alatt. A folyamat a darálók feltalálásával ugrásszerű fejlődést indított a főzőeszközök számában és a szokások gyarapodásában. A teljes folyamat, a kávécserjétől, a pörkölésen át az elkészített kávé italokig igen hosszú és bonyolult, sok szakértelmet kíván. A kávé elkészítéséhez kellő szakértelemmel a barista rendelkezik. Ő az, aki elkészíti és mintával díszíti kávéitalunkat.

barista_kepzes_tanfolyam

A Barista Akadémián olyan tematika alapján oktatunk, aminek köszönhetően képzéseinken teljesen az alapoktól sajátíthatják el hallgatóink a barista szakmához nélkülözhetetlen tudást. Nincs szükség előképzettségre. Az alap barista tanfolyamon tanulóink  6 héten keresztül megtanulják a helyes őrlőbeállítást, az espresso, cappuccino, latte macchiato, risretto, ír kávé és más alkoholos italok elkészítését is. Azok, akik tovább fejlesztenék képességeiket a latte art vagyis a haladó barista tanfolyamon tehetik meg, ahol különböző öntési mintákat gyakorolhatnak, mint például szív, rosetta, tulipán és állat mintákat is (malac, nyúl, oroszlán, hattyú). Azoknak, akiket szorít az idő a gyorsított barista tanfolyamot ajánljuk. A tematika ugyanaz marad, de rövidebb idő, 4 hét alatt elvégezhető a barista képzést. A legrövidebb idő alatt teljesíthető képzésünk az egyéni barista tanfolyam, aminek köszönhetően akár 1 hét alatt is elsajátítható a tananyag, és itt az oktató csak egyetlen tanulóval foglalkozik, emiatt VIP barista tanfolyamnak is nevezhetjük. Rengeteg gyakorlat és maximális teljesítmény jellemzi ezt a képzési típust.
Ha szeretnéd jobban megismerni a kávé világát és fontos számodra a minőségi kávé, akkor ne maradj le szeptemberben induló képzéseinkről. 

barista_kepzes_tanfolyam

Információ:
info@mojito.hu
+3620 355 8400

www.baristaakademia.hu

 

Leave a Reply