A napokban ünnepeltük a kávé világnapját, melynek szokása Japánból terjedt el. Ezen a napon rengetegen kávéznak világszerte, de vajon azt tudod-e, hogy ki a legnagyobb kávéfogyasztó ország? Erre a kérdésre keressük ma a választ.

Azt tudjuk, hogy mi, magyarok nem számítunk nagy kávéfogyasztó nemzetnek Európában, pedig lassan hasonlítunk az amerikaiakhoz, akik minden sarkon kávéznak. Akkor gondoljunk csak bele, hogy ha mi kevésnek számítunk, mennyi lehet a kávéfogyasztás más országokban?

Ha logikusan gondolkodunk, azt mondanánk, hogy a kávétermelő országokban van a legtöbb kávé fogyasztás. Azonban, közel sem ők vannak a ranglétra tetején, sőt olyan Európai országok előzik meg a dél-afrikai farmokat, mint Finnország és Svédország. Hihetetlen, de a skandináv országokban fogy a legtöbb csésze kávé fejenként egy főre vetítve.

Finnország vezet, majd szorosan mögötte sorakoznak a skandináv országok, Svédország, Norvégia és Dánia. Ők aztán éjjel-nappal kávéznak, de hogy legyen viszonyítási alapunk, számszerűsítsünk. Egy átlag magyar ember 2,6 kg kávét fogyaszt egy évben, eközben finn rokonaink évi 12 kg/fő kávét isznak meg évente. Az igaz, hogy az élmezőnyben szereplő Finnország és Svédország nagy része az északi mérsékelt éghajlati övbe tartozik, tehát az átlaghőmérséklet jóval alacsonyabb, mint nálunk….és hát ki nem szeret, főleg télen egy forró kávéval ücsörögni az ablakban és onnan kinézni a sötét, rideg utcákra, miközben bensőnket a melegség járja át. A hideg időjáráshoz az is hozzátartozik, hogy a sarkköri területek sötétségbe borulnak. Ha itthon esik az eső és beborul az ég, az emberek szomorkásak, fáradtabbak, egyszóval az időjárás befolyásolja a hangulatunkat. A felmelegedésre, feltöltődésre pedig a legjobb amit tehetsz, ha iszol egy forró selymesen lágy cappuccinot.

Eztán következnek a filmekben is sokat kávézó amerikaiak, és az espresso bajnok Olaszország is ott van a legnagyobbak között. Az olasz espresso világhírű, így nem csoda, hogy háromszor több kávét isznak, mint mi, ráadásul a rájuk jellemző harsány és folyamatos beszédhez, a legjobb párosítás a kávézással eltöltött idő. A spanyolok kétszer többet isznak, mint mi, 4,5 kg/év. Hollandia, Svájc, Kanada és Németország emelkedik még ki az egy főre jutó kávéfogyasztás arányaiból. Az osztrákoknál nagyon nagy kávékultúra alakult ki, ők aztán megadják a módját a kávézás élményének. Rengeteg kávézóval találkozhatunk a belvárosban, ahol ínycsiklandozóbbnál csalogatóbb tejszínhabos költeményeket tesznek elénk az asztalra.

A kávétermesztő nagyhatalmak jócskán mögöttük állnak; úgy néz ki, nekik csak a munka marad, nem az élvezet. Brazília, a legnagyobb kávétermesztő, mégis a lista 16. helyezettje, míg az afrikai országok közül Etiópiában fogyasztják a legtöbb kávét, ám az ország így is csak a 68. helyen kullog.

Érdekesség: Évente 500 milliárd csésze kávét fogyaszt a világ. Ez naponta 1,37 milliárd csésze, amely 57 millió csésze óránként, 956 ezer csésze percenként és 16 ezer csésze másodpercenként. Elképesztően sok!!! DE kávéra márpedig szükségünk van 🙂