A Barista Akadémia és a Hír Tv csapata, már szinte rendszeresen forgat, különféle témákban, kávézó és éttermi teszteket. Ilyen kísérletek például, az espresso és cappuccino, valamint a limonádé teszt. A kapszulás kávékat is kipróbáltuk és összehasonlítottuk már a tradicionális nagy budapesti kávéházakat is, hogy vajon a mai világban is megállják-e a helyüket.

A „Nagy” kávéházi tesztben a Budapesten található régi nagy múltú kávézók mai fényét vettük górcső alá, vajon tudták-e tartani szintet, hiszen a kávé készítés rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedben.

A kapszulás kávé teszten azt vizsgáltuk, hogy egy ipari kávégéppel elkészített kávé ital és egy kapszulás kávé között mekkora különbség van és hogy vajon mit rejtenek a kapszulák ha felnyitjuk őket.

A limonádé tesztünkben pedig, Budapest frekventáltabb és turisták által látogatott helyeken vajon milyen limonádékat szervíroznak, annyit elárulhatok, hogy nagy meglepetés ért minket. Ez a rész még nem került adásba tehát érdemes követni a következőt.

Ha téged is foglalkoztatnak ezek a dolgok, kövesd nyomon a Hír Tv Panaszkönyv című műsorát, melyből sok hasznos dolgot tudhatsz meg és ha kedvet kaptál hogy te is szakértővé válj a kávé készítésben várunk sok szeretettel Barista Tanfolyamainkon.

Az alábbi linken megnézheted a teszteket:

https://www.youtube.com/watch?v=7DmiKF31_pc

https://www.youtube.com/watch?v=Wv3kYfVT6JU