A Barista Akadémia a Fem3 Café műsorában vendégeskedett, ahol kávékülönlegességek készítését mutatták be alternatív módszerekkel. A kávé zamatos íze drága készülékek nélkül is otthonunkba varázsolható. A műsör során a nézők megismerkedhettek a Gesztenyés Krém Kávé, a Cascara Limonádé és a Mocha kávéital előállításának fortélyaival.

Nézzük meg milyen alternatív eszközöket használtak:

French Press

A french press vagy más néven dugattyús kávéfőzővel kiváló minőségű kávét készíthetünk. Ennek előnye, hogy elérhető áron is kapható, használata egyszerű, könnyen tisztítható és működtetése olcsó. A dugattyús kávéfőzők esetében a kávéőrlemény jóval hosszabb ideig érintkezik a vízzel, ezáltal több koffein is oldódik ki belőle. Akik a könnyedebb textúrát kedvelik, azoknak hamar a szívükhöz fog nőni. A kávé nagyjából 10 perc alatt készül el, beleszámolva a vízforralást és az előkészítést is.

V60

A V60-as egy filteres, „csöpögtető” kézi eszköz. A következőkre lesz szükség mérleg, üveg kiöntő, szűrőtartó, szűrőpapír, vízmelegítő kancsó, őrlő és természetesen jó minőségű kávé. A forró vizet kézzel adagoljuk a kávéőrleményre. A csöpögtetett kávé alapvetően hosszú ital, az eljárás miatt több oldott anyagot tartalmaz, ezért erősebb is. Sok barista előnyben részesíti ezt a módszert, mert egyszerűbb, kevésbé pénz- és technológia igényes, mint az esspresso elkészítése. A legnagyobb előnye, hogy a kávé íze még intenzívebbé válik. A french press-szel ellentétben kevésbé testesebb kávét kapunk.

barista_tanfolyam_kepzes

AeroPress

Az Aeropress igazán egyszerű módszer a kávékészítéshez. Maga az eszköz sincs túl bonyolítva, egy henger, melynek aljára kell rácsavarni a szűrőt, amiben egy papír filtert kell elhelyezni. Ezt követően bele tesszük a kávéőrleményt, a megfelelő hőmérsékletű vizet, ezt megkeverjük. A dugattyút behelyezzük és a lenyomásával a hengerben keltett légnyomás átpréseli a vizet az őrleményen. Előnye, hogy kedvező áru, egyszerű a kezelése, kevesebb a savtartalma, mint a csöpögtető eljárással készített kávénak.

barista_tanfolyam_kepzes

A fent ismertetett eszközökkel három kávékülönlegesség készítését ismerhették meg a nézők.

Gesztenyés Krém Kávé

Hozzávalók:

3-4 szem sült gesztenye
2 dl tej
1 dl filteres kávé
ízlés szerint cukorszirup

Érdemes összemelegíteni a gesztenyét a tejjel, hogy krémes állagot kapjunk.

Mocha

Hozzávalók:

1,5 dl tej
1 dl filteres kávé
csokoládé szirup
tejszínhab a tetejére

Cascara Limonádé

A cascara spanyol eredetű, ami héjat, maghéjat jelent. Magyarul kávégyümölcs vagy kávécseresznye néven is említik. A cascara szárított kávécseresznye. A kávébabot gyümölcshús veszi körül, mielőtt pörkölni kezdenék, amikor ezt a gyümölcshúst eltávolítják és kiszárítják. Ezt használják fel az italok elkészítésénél. A cascara ízére nem jellemző a kávé íz és jóval kevesebb koffeint tartalmaz.

Hozzávalók:

almás pite szirup
citromlé
Cascara tea

Ajánlott jégre tölteni, de a hideg téli napokon forró italként is szervírozható.

barista_tanfolyam_kepzes

baristaakademia.hu